Elkészült Karunk új honlapja. Az új lap a www.de-efk.hu címen található meg.

Jelen honlapon a 2010 szeptemberéig közzétett tartalmak érhetõek el!
Oktatóink hazai publikációi

Oktatóink hazai publikációi


I. félév


Az Orvosi Hetilap 2006/147. (19) számában jelent meg Dr. Góth László „A hidrogén-peroxid paradoxon” című tanulmánya, amely a tavaly ősszel, Debrecenben megrendezett Magyar Szabadgyök Kutató Társaság III. Kongresszusán elhangzott referátum írott változata, s amelyet kollégánk a hetilap főszerkesztőjének felkérésére dolgozott át közleménnyé.

Dr. Hajnal Béla, fejlesztési főigazgató-helyettes recenzióit közölte a Statisztikai Szemle 2006. 5-6. és 7. száma, ahol a Statistical Journal of the United Nations folyóiratból az „Új módszerek az amerikai népszámlálásban” című cikket, míg a Monthly Labor Review-ból „A kínai feldolgozóipari keresetek” című dolgozatot ismertette.


Az Esély című társadalom-és szociálpolitikai folyóirat 2006/4-es számában jelent meg Huszti Éva, főiskolai tanársegéd „Tudományos munka a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán” című írása, melyben a karunk kiadásában, 2005-ben megjelent Tudományos Közlemények III. kötetét mutatja be részletesen az olvasóknak.


Dr. Sipos László főiskolai docensnek a gyermekbűnözés legújabb tendenciáival és sajátosságaival foglalkozó tanulmánya az Új Pedagógiai Szemle 2006. évi 3. számában jelent meg. A European Heritage Days Brzotin-i rendezvényeiről írt tudósítása, továbbá a gyügyei református műemlék-templomról írt anyaga az Értékmentő idén megjelent számaiban látott napvilágot.


A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Tudományos Testületének kiadásában jelent meg ISBN számmal rendelkező CD-kiadvány formájában az elmúlt évben megrendezett tudományos ülés előadásainak tanulmánykötete novemberben, Dr. Nagy Péter szerkesztésében.
Főiskolai karunk oktatói az alábbi tanulmányokkal szerepelnek a kötetben:
Dr. Horváth László – Dr. Keresztény István: „Szociális munka és gyermeknevelés”
Huszti Éva: „12-18 év közötti roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs - Szatmár – Bereg megyében”
Jóna György: „A Szabolcs - Szatmár - Bereg megyei fiatal”
Takács Péter: „A kriptográfiai protokollok tervezésének és analízisének formális módszereiről”
Takács Péter - Dr. Ködmön József: „Az egészségügyi szervező képzés”
Csajbók Zoltán: „On the elliptic curves defined over rationals”


Dr. Hajnal Béla, fejlesztési dékánhelyettes recenzióját közölte a Statisztikai Szemle 2006/10-11. száma, amelyben a Studies in Family Planning folyóiratból „Egy kísérleti projekt a kínai népesedéspolitika szolgálatában” című cikket ismertette.


A „Minőségi oktatás hatékony vezetéssel európai dimenzióban” című sikeres HEFOP pályázat keretében jelent meg 2006 végén az a hasonló címet viselő képzési segédanyag a Krúdy Könyvkiadó gondozásában, amely a későbbiekben lebonyolítandó szakmai továbbképzések számára készült. A kötet egyik szerkesztője Dr. Cseri Julianna, főiskolai docens volt. Az egyes fejezetek szerzői között voltak főiskolai karunk oktatói közül: Dr. Cseri Julianna, Dr. Hajnal Béla, Dr. Zagyi Bertalan és Dr. Fábián Gergely.

Több felsőoktatási intézmény együttműködésének eredményeként jelent meg a Minőségi oktatás hatékony vezetéssel európai dimenzióban című kötet.


2006. decemberében jelent meg a Krúdy Könyvkiadó és a Szocio East Egyesület kiadásában az „Etnikai szegénység, etnikai egészségi állapot? A cigány népesség élethelyzete és kitörési lehetőségei Északkelet-Magyarországon” című tanulmánykötet, Fónai Mihály, Pénzes Mariann és Vitál Attila szerkesztésében. A kötet átfogó képet nyújt a megyében a közelmúlt éveiben lebonyolított, különböző szempontú romakutatások eredményeiből.
A könyvben főiskolai karunk oktatói közül is többen publikáltak, az alábbi tanulmányok szerzőiként:
Filepné Nagy Éva-Fónai Mihály-Fábián Gergely: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota
Huszti Éva: 12-18 év közötti cigány fiatalok jólléte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Nagy Józsefné: A védőnői munka lehetőségei a cigány családok egészségkultúrájának fejlesztésében.


II. félév


Az Iskolaszövetség és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola közös kiadásában jelent meg Albert József szerkesztésében az „Esélyek a szociális képzések megújulására” című tanulmánykötet, amely a korábban azonos címmel karunkon megrendezett országos konferencián tartott előadások írott és szerkesztett változatait tartalmazza.
A kötetben jelent meg Pattyán László – Szoboszlai Katalin „Hallgatói utánkövetéses vizsgálat, és ami mögötte van”, valamint Fábián Gergely „Oktatói és hallgatói kutatások a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar szociális képzéseiben” című tanulmánya.


A Szabolcs-szatmár-beregi Szemle ez évi első számában jelent meg Szoboszlai Katalin „Hová tartozunk és mit gondolunk magunkról” című írása, melyben részletesen elemzi és recenzálja Murányi István közelmúltban megjelent Identitás és előítélet című könyvét.


A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium HEFOP pályázati programjának támogatásával jelent meg a „Minőségi oktatás hatékony vezetéssel európai dimenzióban” című jegyzet ez év elején, Szilágyi Barnabás, Cseke Istvánné és Dr. Cseri Julianna szerkesztésében.
A kötetben főiskolai karunk oktatói közül Dr. Cseri Julianna, Dr. Fábián Gergely, Dr. Hajnal Béla és Dr. Zagyi Bertalan publikálták a felsőoktatás minőség-fejlesztésével kapcsolatos elemzéseiket és módszertani írásaikat. A speciális jegyzet a Krúdy Könyvkiadó gondozásában jelent meg.


A Medicina Könyvkiadó gondozásában jelent meg ez év elején „A klinikai gerontológia alapjai” című tanulmánykötet, Dr. Imre Sándor szerkesztésében. A könyv három nagy fejezet keretében – Elméleti gerontológia, Klinikai gerontológia, Ökológiai és szociális gerontológia – interdiszciplináris megközelítésben tárgyalja az emberi öregedés folyamatát. A könyv jegyzetként is ajánlható az egészségtudományi képzésekben résztvevő hallgatók számára.

Dr. Hajnal Béla főiskolai tanár recenzióját közölte a Statisztikai Szemle 2007. 3. száma, ahol a CESifo Economic Studies folyóirat 2006. 2. számából a „Megbízhatóak-e a kínai statisztikai adatok?” című cikket ismertette.


A Területi Statisztika márciusi számában jelent meg Dr. Sárváry Attila, főiskolai docens könyvrecenziója, amelyben az „Etnikai szegénység, etnikai egészségi állapot” című tanulmánykötetet mutatja be az olvasóknak.


A Debreceni Szemle ez évi második számában jelent meg Jóna György főiskolai tanársegéd „A debreceni zsidó ifjúság csoportazonosságáról egy empirikus vizsgálat metszetében” című tanulmánya.
Kollégánknak e hónapban egy másik írása is napvilágot látott „Az újkapitalista rendszer és az oktatási struktúra” címmel, amely a Buda András és Kiss Endre szerkesztésében készült Interdiszciplináris pedagógia és az oktatás finanszírozása elnevezésű tanulmánykötetben került kiadásra, Debrecenben.

 
Ma 2012. 2. 4, szombat, Ráhel napja van.

Szerver terheltség:
Látogatottsági Statisztika - Hibabejelentés
© 2012 Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar