Elkészült Karunk új honlapja. Az új lap a www.de-efk.hu címen található meg.

Jelen honlapon a 2010 szeptemberéig közzétett tartalmak érhetõek el!
Oktatóink nemzetközi konferencia részvétele

I. félév

Az Odesszában szeptember 11-15 között megrendezett Micro Biotech 2006 című nemzetközi konferencián tartott előadást doktori kutatási programjának legfontosabb eredményeiből Kulja András, főiskolai adjunktus, egy témavezetőjével közös előadás formájában. Az előadás összefoglalója megjelent a konferencia kötetében.


Franciaországban, Brestben került megrendezésre szeptember 17-21 között az Extremophiles 2006 elnevezésű nemzetközi konferencia, amelyen elsőszerzős poszterelőadással szerepelt Kulja András, főiskolai adjunktus. Az előadás címe: „Microbial Studies of an Isolated Active Travertine Hot Spring (Egerszalók) located un Hungary”. Kollégáink társszerzői Kele Sándor, Siklósy Zoltán és Demény Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatóintézetének munkatársai voltak, illetve Robert Ramaley a University of Nebraska Medical Center kutatója. Az előadás összefoglalója megjelent a konferencia kötetében.


A South Bohemia University által szervezett, szeptember 19-20. között megrendezett nemzetközi „Nové trendy v osetrovatelství V.” című konferencián tartott előadást Ceske Budejoviceben Papp Katalin és Dr. Horváth László. Előadásuk anyaga megjelent a konferencia kötetében „Globalizáció és filantrópia az ápolásban” címmel. Papp Katalin a konferencia nemzetközi szakmai bizottságának is tagja volt.


Október 4-7 között került megrendezésre Ingolstadtban a „Working for programs or clients” elnevezésű nemzetközi konferencia, amely a LOSS-Project nemzetközi kutatócsoport 12. konferenciája volt. Főiskolai karunk képviseletében Fábián Gergely és Bódi Ferenc (az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos főmunkatársa), a kutatócsoport hazai képviselői is előadást tartottak a rendezvényen „A New Projectland: The Case of Hungary” címmel.


Az INGID (International Nursing Group for Immunodeficiencies) VII. nemzetközi konferenciáján, amelyet a Budapesti Kongresszusi Központban tartottak október 4-7 között, vett részt angol nyelvű előadással Papp Katalin, főiskolai docens. Előadásának címe „How do nurses contribute to the WHO’s visions? Presenting the global Government Chief Nurse network and information about the Hungarian health-care. The Government Chief Nurses from Sweden and Hungary” volt.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem, valamint az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium közös szervezésében került megrendezésre október 29-31 között Ungváron az „Ukrainian Initiative for European Technology Platform” elnevezésű nemzetközi konferencia, amelyen főiskolai karunk képviseletében Dr. Sárváry Attila és Kulja András tartottak előadást „Environmental and people health – no border limits” címmel.


„Health and social questions of childhood in European context” címmel került megrendezésre Csehországban, a South Bohemia University szervezésében november 8-9-én az a nemzetközi konferencia, melynek megrendezését egy korábbi, karunk közreműködésével készített pályázat tette lehetővé.
A kétnapos rendezvényen cseh, osztrák és magyar előadások hangzottak el, főiskolai karunkat az alábbi előadók és előadások képviselték:
Dr. Sárváry Attila: „Morbidity and mortality trends of childhood injuries in Hungary”
Jóna György: „Ethnical socialization of the Hungarian jewish children”
Huszti Éva: „Well-being and life style among gypsy children and youth in Szabolcs-Szatmár-Bereg county”


A Tangshani Nord China Coal Medical University meghívására egy magyar delegáció tagjaként két hetet töltött októberben, Kínában Dr. Lipóczki Imre főiskolai docens, az I. Kínai- Magyar Orvostudományi Konferencián. Kollégánk részvételét a Magyar Akupunktúrás Orvosok társaságának elnöke kérte, eddigi szakmai munkásságára való tekintettel.

Dr. Lipóczki Imre részt vesz egy kínai paciens kezelésében egy hagyományos kínai orvoslást végző klinikán.


Idén újra megrendezésre került a WHO-RHN (Regions for Health Network, Régiók az Egészséges Hálózatért) szervezet éves konferenciája. A szervezetnek megyénk 1995 óta tagja.
November 22-24. között Madeira, mint Portugália egyik régiója adott helyszínt a „Decentralizált egészségügyi rendszerek átmenete” címmel megrendezett tanácskozásnak.
Főiskolai karunkról Huszti Éva főiskolai tanársegéd a méltányossági témakörben tartott vitaindító előadást „Hajléktalanok egészséghez való jogának kérdései” címmel.


II. félév


A Debreceni Egyetem és az Eszterházy Károly Főiskola közösen rendezték meg az ICAI 2007 (7th International Conference on Applied Informatics) elnevezésű, 7. Nemzetközi Alkalmazott Informatikai Konferenciát, Egerben, január 28 és 31 között.
A rangos nemzetközi eseményen főiskolai karunkat 5 oktató képviselte.
Dr. Ködmön József, tanszékvezető a Prof. Dr. Pethő Attila által vezetett debreceni kutatócsoport előadásának társszerzőjeként a többfunkciós közösségi kártyákkal kapcsolatban szerepelt a konferencián.
Csajbók Zoltán két önálló előadást tartott az elliptikus görbék témakörében, melynek címei „On the mappings of reduced elliptic curves having no rational points into [0; 1)^2”, valamint „On the structures of reduced points of elliptic curves defined over rationals” voltak.
Takács Péter a kriptográfiai protokollok bizonyításában elért újabb eredményeit mutatta be a „The Extension of CSN-logics: On the Examine of Multi-Channel Protocols” című előadásában, valamint Kristóf Zsolttal közösen mutatkoztak be egy, a programozási nyelvek fejlődésének ciklikusságát elemző prezentációval, melynek címe „The investigation of the development of programming languages”.
Sipos Henrietta objektum-orientált adatbázisok fejlesztését bemutató előadáson társszerzőként képviselte karunkat. Az előadás címe „Object-relational EH databases” volt.


Dr. Sipos László főiskolai docens – mint a középkori magyar magánjog kutatója – „A Báthoriak kora” című nemzetközi történészkonferencián, majd a World Heritage-Project Révkomáromban (Komarno, Szlovákia) megrendezett ankétján és az European Heritage Days felvidéki rendezvényein vett részt, Borsiban (Borša) és Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom). Ezekről írt beszámolói, tudósításai az Értékmentő 2006/5. számában láttak napvilágot.


Március 22-23. között rendezte meg a Miskolci Egyetem a MicroCad 2007. elnevezésű nemzetközi konferenciát. A rendezvényen főiskolai karunk képviseletében két kollégánk tartott előadásokat. Kulja András, főiskolai adjunktus egy olyan nemzetközi együttműködésben megvalósult kutatási program eredményeit ismertette, melyben az Ungvári Nemzeti Egyetem, valamint a University of Pennsylvania kutatói is részt vettek. Előadásának címe „Specific Stimulation of B1 Cells by Bacterial Phosphocholine of Haemophilus Influenzae” volt.
Jóna György, főiskolai tanársegéd két előadással szerepelt a konferencián, melyek a következők voltak:”General Characteristics of the Globalization Critical Movements; About Theoetical Leaders of the Globalization Critical Movements”
Kollégáink előadásainak írott és szerkesztett változatai megjelentek a konferencia alkalmából kiadott tanulmánykötetekben.


Április 20-22-én került megrendezésre Nagyváradon a 10. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, több szekcióban: Angol nyelv és irodalom, Filozófia, Képzőművészet, Közgazdaságtan, Német nyelv és irodalom, Román nyelv és irodalom, Teológia, Zene.
Főiskolai karunk képviseletében, a nagyváradi hallgatók látogatását viszonozva Boczákné Radvánszki Erzsébet III. éves, levelezős, szociális munkás hallgató mutatta be TDK pályamunkáját „Ligettanyai napszámosok” címmel, melyet az értékelő bizottság különdíjjal jutalmazott.


Május 7 és 8. között Szoboszlai Katalin főiskolai docens és Pattyán László alapszakfelelős – helyettes, főiskolai docens tartottak előadást Győrben, a XII. Európai Szociális Munka szimpóziumon (Pleriminary programme of XII. European Social Work Symposium). Előadásuk címe: „Hallgatók utánkövetéses vizsgálata és ami mögötte van.”
A nemzetközi konferencián brit, német, finn és magyar szociális munkás képzésekből érkeztek oktatók és hallgatók, akik a szociális munkásképzés fejlesztésének kérdéseivel, a szociális szakemberekkel szembeni elvárásokkal foglalkoztak előadásaikban és workshopokban.

 
Ma 2012. 2. 4, szombat, Ráhel napja van.

Szerver terheltség:
Látogatottsági Statisztika - Hibabejelentés
© 2012 Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar