|
A Magyar Tudomány Ünnepe - Tudományos ülés |
|
 2006. november 24-én, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából került sor főiskolai karunkon arra az ünnepélyes tudományos ülésre, melyen elsőként került kiosztásra a Kari Tanács által alapított Dr. Kövér András díj, a kiemelkedő tudományos munka elismeréseként.
Fotók: Stúdió
A rendezvényen elsőként Prof. Dr. Módis László, egyetemi tanár, alapszakfelelős, a Kövér András díj kuratóriumának elnöke ismertette a kitüntetés névadójának életútját és tudományos tevékenységét. Prof. Dr. Kövér András, a kitüntetés névadója
A méltatás után Dr. Módis László elsőként Kövér professzor úr özvegyének nyújtott át egy, speciálisan a család számára készített érmét, majd Dr. Fábián Gergely, tudományos dékánhelyettes ismertette a 2006-os év díjazottjának, Dr. Góth Lászlónak tudományos érdemeit.
Dr. Góth László, a 2006-os Kövér díjas
Az ünnepélyes ülésen került sor a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karáért Emlékplakett kitüntetés átadására is, melyet ez évben Dr. Szegedi János, a klinikai gyakorlatok igazgatója vehetett át Dr. Lukácskó Zsolt dékántól. Dr. Szegedi János eddigi munkásságát Dr. Nagy Zoltán, főiskolai docens, alapszakfelelős, a Kövér András díj kuratóriumának tagja ismertette.
Dr. Szegedi János, klinikai gyakorlatok igazgatója
Dr. Góth László, tanszékvezető főiskolai tanár, a Dr. Kövér András díj 2006-os díjazottjának előadása.
 Az átalakulóban lévő egészségügyi ellátórendszer és a felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók szerepéről tart előadást Dr. Szegedi János. |