Elkészült Karunk új honlapja. Az új lap a www.de-efk.hu címen található meg.

Jelen honlapon a 2010 szeptemberéig közzétett tartalmak érhetõek el!
Hazai konferenciák és tudományos rendezvények karunkon - 2009

Nyíregyházi Sürgősségi Napok elnevezéssel került sor október 3-4 között arra a konferenciára, amely egyben karunk mentőtiszt képzésének 10 éves jubileumi ünnepsége is volt. A rendezvény adott otthont a mentőtiszt hallgatók országos versenyének is.

A konferencia kiemelt témái a mentőtiszt képzés és a mentőtiszti kompetenciák voltak. A rendezvény fővédnöke Prof. Dr. Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora, védnökei pedig Dr. Göndöcs Zsigmond, az OMSZ főigazgatója, Dr. Pápai György, regionális orvosigazgató, valamint Balogh Zoltán a MESZK elnöke volt.

Az október 3-án megrendezett konferencián a képzés jubileumának alkalmából, a Szakot/Szakirányt segítő, áldozatkész munkájáért a „Debreceni Egyetem Egészségügyi Karáért Emlékplakett” kitüntetésben részesült Dr. Gőbl Gábor, főigazgató-helyettes, Vízvári László főigazgató, az Ápolás és betegellátás alapszak főiskolai docense, Dr. Szép Imre főorvos - az OMSZ regionális szervezetének korábbi orvosigazgatója és a kar oxiológiai tanszékének volt tanszékvezetője, valamint Dr. Göndöcs Zsigmond főigazgató. A kitüntetéseket Dr. Kalapos István dékán adta át.

A konferencia plenáris ülésén elsőként Dr. Kalapos István mutatta be a résztvevőknek karunk képzéseinek jellemzőit, illetve fejlesztési terveit. A mentőtiszt képzés indítására és az elmúlt 10 év sajátosságaira, fejlődésére emlékezett előadásában Dr. Lukácskó Zsolt. A mentőtiszti kompetenciák meghatározásáról beszélt Türk Csaba, a megyei irányítócsoport vezetője. Előadásának anyagát Dr. Simon Mariannal (OMSZ, főigazgató-helyettes) közösen készítette el.

Dr. Gőbl Gábor nemzetközi kitekintést adva a sürgősségi szakemberek képzését mutatta be, Dr. Bachner István pedig az Erdélyben zajló mentőszakember képzés jellemzőit ismertette. Záró előadásként hangzott el Dr. Muraközi Zoltán előadása „A mentőtisztek szerepe a sürgősségi osztályon” címmel. A plenáris ülés elnökei Dr. Lőrincz István, szakirányfelelős, tanszékvezető és Vízvári László az ETI főigazgatója voltak. A délutáni szekcióban – Dr. Pápai György és Balogh Zoltán elnökletével – mutatkoztak be a hazai képzőintézmények, valamint hallgatói előadásokra került sor.

Az október 4-én megrendezett országos mentőtiszti hallgatói versenyen hallgatóink kiváló eredményeket értek el, hiszen a csapatok versenyében elhozták az első és a harmadik helyezést is.

 

Dr. Gőbl Gábor előadása a rendezvényen

 

Karunkon került megrendezésre a Magyar Vöröskereszt szervezésében október 8-án a „Családon belüli erőszak – válságkezelés Magyarországon: Tények – elvárások – lehetőségek” című konferencia, amelynek levezető elnöke Pattyán László, főiskolai docens volt.

 

Október 22-én került megrendezésre karunkon a „Felelősséggel az utódokért” című konferencia, melyet Dr. Kalapos István dékán nyitott meg.

A megnyitót követő első előadó Dr. Kósa Zsigmond volt, előadásának címe pedig „Magyarország demográfiai helyzetének elemzése”. Ezt követően hangzott el Dr. Dicső FerencA korai hazaadás problémái a védőnői munka szempontjából”, illetve Nagy JózsefnéAz életben legnagyobb ajándék (reprodukciós jövőkép)” című előadása.

A délelőtti előadásokat követő vita után délután a következő előadások hangzottak el:

Dr. Kovács Katalin:….Hogy „Biztos” legyen a KEZDET

Dr. Kissné Lengyel Csilla:„Jöttödre várva” (a mesterséges megtermékenyítésről).

 

A Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ és a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság közös szervezésében került sor karunkon november 28-29 között a „Szociális gerontológia a mai Magyarországon” című konferenciára.

A rendezvényt Dr. Kalapos István dékán, Dr. Semsei Imre a GTKK igazgatója és Dr. Fábián Gergely tudományos dékánhelyettes nyitották meg. A plenáris ülésen került elsőként bemutatásra a Dr. Semsei Imre által szerkesztett Gerontológia című jegyzet. A konferencián karunk oktatói is számos előadást tartottak, amelyek a következők voltak:

Dr. Semsei Imre: Szociális gerontológia a mai Magyarországon

Dr. Fábián Gergely: Akkor most van vagy nincs? Időskorúak szegénysége a mai Magyarországon

Dr. Molnár Péter: Evolúciós és fejlődéslélektani szempontok kötődéstörténetünk záró szakasza értelmezéséhez

Dr. Kósa Zsigmond: Halandóság és betegségteher idős korban

Dr. Horváth László: Az idősgondozás szociális innovációja

Papp Katalin: Holisztikus szemlélet az idősek ellátásában

Ujváriné Siket Adrienn: A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálata

Patyán László: A szükségleten alapuló idősgondozás kérdései

Oktatóink közül többen – Dr. Horváth László, Dr. Fábián Gergely, Dr. Semsei Imre, Patyán László – láttak el szekcióvezetői feladatokat is.

A konferencia zárása után került sor a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság közgyűlésére. A társaság elnöke Dr. Semsei Imre, titkára pedig Dr. Fábián Gergely lett. A közgyűlés megvitatta a 2009-ben induló Magyar Gerontológia című folyóirat jellemzőit is.

 

 

Ismételten karunk adott otthont a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos Napjának, amely negyedik alkalommal került megrendezésre december 4-én.

A résztvevőket intézményünk nevében Dr. Kalapos István dékán köszöntötte. Az egyes szekciókban oktatóink is tartottak előadásokat, az alábbi témakörökben:

Papp Katalin – Ujváriné Siket Adrienn – Törő Viktória – Farkas Nóra: Tevékenységi körök a betegellátásban

Nagy Józsefné: Minden cseppje érték

 

2008. december 9-én került sor az Oktatói Tudományos Fórum rendezvénysorozat keretében Dr. Lipóczki Imre: Az alternatív orvoslás helyzete a világban - Beszámoló a XIII. Akupunktúrás Világkonferenciáról című előadására.

 

 

A Kapcsolat Napja a DE OEC-ben című rendezvénysorozat keretén belül került megrendezésre karunkon február 20-án egy tudományos ankét, amelyen társintézményeink (Jósa András Oktató Kórház, Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház, Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő) képviselői tartottak tak előadásokat. A résztvevőket Dr. Sárváry Attila, oktatási dékánhelyettes és Dr. Semsei Imre tudományos főmunkatárs köszöntötte, akik egyben az ülés elnökei is voltak. Az ankéton az alábbi előadások hangzottak el:

Dr. Vadász Mária: Korai rehabilitációs lehetőségek a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdőben

Dr. Bánki M. Csaba: Pszichiátriai gyógyszerek: védik vagy sértik az agyat?

Dr. Góth László: A kataláz: egy régi enzim új arculatai

Jakabné Harcsa Erzsébet: A DE EK és a Jósa András Oktató Kórház együttműködésének jelentősége az egészségügyi dolgozók képzésében és továbbképzésében

Dr. Sáhy Árpád: A geriátria jelen és jövője az egészségügyi ellátásban

Dr. Hüse Lajos: Fiatalok egészségmagatartása

A rendezvény végén a Clinical Pathways elnevezésű nemzetközi intenzív-programról számoltak be a programban résztvevő oktatók és hallgatók: Papp Katalin és Szoboszlai Katalin főiskolai docensek, Farkas Nóra főiskolai tanársegéd, Berta Beatrix, Tóth Bernadett ápolás és betegellátás alapszakos, valamint Rivnyák Orsolya, és Rózsa Beatrix egészségügyi szociális munka mesterszakos hallgatók.

 

 

 

 

 

Prof. Dr. Bánki M. Csaba előadása a pszichiátriai gyógyszerek alkalmazásának aktuális kérdéseiről

 

 

Március 26-27. között került sor karunk Tudományos Diákköri Konferenciájára. A plenáris ülésen elsőként Dr. Fábián Gergely TDT elnök köszöntötte a résztvevőket, majd Jávorné Erdei Renáta, TDT titkár számolt be a kari TDK-munka eddigi eredményeiről.

A konferencia plenáris ülésének tudományos előadásai gyógytornász képzésünk 10 éves jubileumát köszöntötték, amelyek a következők voltak: Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna: A rehabilitáció és a fizioterápia kapcsolata. Mi bennük azonos, mitől mégis más?Veresné Balajti Ilona: A fizioterape-uta szerepe a prevencióban. Dr. Cseri Julianna: A vázizomrostok regenerációs képessége..

A plenáris ülést követően négy szekcióban mutatkoztak be hallgatóink.

 

Május 29-én került sor arra a jubileumi rendezvényre, amely a tíz éves gyógytornászképzést köszöntötte.

A rendezvényen elsőként Balogh Ildikó, a Gyógytorna-Fizioterápiai Szakmai Kollégium elnöke elevenítette fel a hazai gyógytornászképzés kezdeti időszakát. Ezt követően Dr. Lukácskó Zsolt, Prof. Dr. Szepesi Kálmán és Dr. Gomez Roberto idézték fel a gyógytornász képzés megalapításának történéseit, majd Dr. Cseri Julianna tanszékvezető mutatta be a szak jelenét. A jubileumi ülésen szó esett a képzés jövőjéről, Prof. Dr. Ádány Róza előadásában, aki elsősorban a gyógytornász alapképzésre épülő mesterképzéseket mutatta be.

A plenáris ülés második felében a szak oktatói mutatták be tudományos munkáik eredményeit, az alábbi előadások formájában:

Dr. Szűcs Gabriella: Hagyományos és korszerű kezelési lehetőségek kombinációja reumatológiai kórképekben

Dr. Némethné Gyurcsik Zsuzsanna: Az állapotfelmérés lehetőségei, összefüggések, fizioterápiás vonatkozások spondylitis ankylopoeticában

András Anita: Funkcionális vizsgálati lehetőségek a fizioterapeuta szemszögéből szisztémás sclerosisban

Pálinkás Judit: Hippoterápia során kialakuló hatások vizsgálati lehetőségei

Veresné Balajti Ilona: A tanárjelöltek egészségszemléletének felmérése és javítása

Farkas Dóra: Légzőtorna hatása az aerob állóképességre

Dr. Szabó Éva: A fizioterápia szerepe a gyermekrehabilitációban

 

A közös gondolkodás és az egyes szakmák közötti együttműködés jegyében került megrendezésre karunkon, május 6-án a „Legyen jobb a gyermekeknek” című konferencia a Védőnő és a Szociális Munka alapszakok közös szervezésében.

A résztvevőket a plenáris ülésen Dr. Kalapos István dékán köszöntötte, majd hazai szaktekintélyek előadásaira került sor. A konferencia három tematikus szekcióban folytatódott, melyen Dr. Horváth László főiskolai docens is előadást tartott „Korai felismerés és szociális segítés” címmel.

A rendezvényre megjelent az előadások abstractfüzete is, Dr. Kósa Zsigmond és Szoboszlai Katalin szerkesztésében, akik egyben a konferencia főszervezői is voltak. 

 
Ma 2012. 2. 4, szombat, Ráhel napja van.

Szerver terheltség:
Látogatottsági Statisztika - Hibabejelentés
© 2012 Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar