|
Az Ibrányban, 2008. június 13-15. között megrendezett V. Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Találkozón tartott előadást „Mindennapjainkat átszövő hálózatok – Áldás vagy átok?” címmel Huszti Éva, főiskolai tanársegéd. A Debreceni Egyetem Felsőoktatás-Kutató és Fejlesztő Központja által június 24-én megrendezett „A harmadfokú képzés szerepe a regionális átalakulásban” elnevezésű konferencián tartott előadást Jóna György, főiskolai adjunktus „A Világbank felnőttképzési programjai” címmel. 2008. augusztus 27-29 között, immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre az “Informatika a felsőoktatásban” elnevezésű konferencia, melynek célja, hogy áttekintést adjon az oktatás, a kutatás és az intézményi működtetés jelenlegi helyzetéről, és megvitassa azokat a kihívásokat, amelyekkel az oktatók, kutatók és az intézmények szükségszerűen találkoznak. A rendezvény célja továbbá hogy valamiféle iránytű szerepet betöltve próbálja segíteni a különböző egyetemi és intézményi stratégiák megfogalmazását, tapasztalatok megvitatását és hasznosítását. Karunkat képviselték: Muhari Csilla, Mikóné Márton Julianna: Multimédia szerepe az e-learning-ben; Takács Péter, Vályi Sándor: Javaslat a MANA II kriptográfiai protokoll korrekciójára; Csajbók Zoltán: Azonosságon alapuló tikosítás kórházi információs rendszerekben; Sipos Henrietta, Veréb Krisztián: Egy ORACLE elektronikus egészségügyi rekord; Dr. Ködmön József, Bodnár Károly: Biztonságosabb felhasználó-azonosítás az egészségügyben. Dr. Ködmön József az e-learning szekció moderátoraként is képviselte karunkat. A „Hajléktalanellátás 2008” elnevezésű országos konferencián tartott előadást Balatonföldváron szeptember 18-án Szoboszlai Katalin főiskolai docens, melynek címe „Lakhatási program Nyíregyházán” volt. Október 10-én rendezte meg a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete és a Magyar Professzorok Világtanácsa XVII. Közgyűléssel egybekötött tudományos ülését. Karunk képviseletében több oktató is szerepelt a rendezvényen. A konferencián, részükről elhangzott előadások a következők voltak: Marsi Edit: A tájékoztatás, mint alapvető betegjog – és megsértésének jogkövetkezményei Takács Péter: Kriptográfiai protokollok vizsgálata az AVISPA rendszer segítségével Papp Katalin: Holisztikus szemlélet az idősek ellátásában Kovács János Endre: Segítő szakmák képviselői által alkalmazott interakciós befolyásolási technikák „A pszichiátriai rehabilitációról napjainkban” címmel tartott konferenciát és országos szakmai továbbképzést Nagykállóban a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház, amelyen Papp Katalin főiskolai docens is előadást tartott, bemutatva az egészségügyi rehabilitációs menedzser új szakirányú továbbképzést. Szoboszlai Katalin főiskolai docens előadást tartott a „A támogatott lakhatási program tapasztalatai, jó gyakorlatai Nyíregyházán” címmel a Hajléktalanokért Közalapítvány regionális szakmai rendezvényén november 6-án Debrecenben. Nyíregyházán került megrendezésre november 7-8. között a Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának kongresszusa, amelyen Dr. Semsei Imre, tudományos főmunkatárs, a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ igazgatója is előadást tartott „Az öregedés természetéről” címmel. Budapesten rendezte meg II. Tudományos Konferenciáját november 13-án a Dél-borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszter „Az alapellátás lehetőségei a szűrés, primer prevenció területén” elnevezéssel. A konferencián meghívott előadóként hangzott el Dr. Semsei Imre előadása „Az öregedés természete, a preventív gerontológia” címmel. Kollégánk hasonló témában tartott előadást a Verőcén megrendezett és az öregedéskutatás hazai helyzetét feltáró IV. Gerontológiai és Geriátriai Szinpoziumon is. Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ szervezésében tartottak szakmai tanácskozást a felnőttképzés aktuális kérdéseiről Törökszentmiklóson november 20-án, ahol karunk képviseletében Dr. Fábián Gergely dékánhelyettes is előadást tartott „A felnőttképzés kompetencia alapú megközelítése, sajátosságai” címmel. A Nyíregyházi Főiskola rendezésében valósult meg november 21-én a II. Nyíregyházi Doktorandusz Konferencia, amely hagyományteremtő szándékkal karunk kezdeményezésére jött létre az elmúlt évben. A konferencia a három nyíregyházi felsőoktatási intézmény (Nyíregyházi Főiskola, Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola és karunk) közös rendezvénye. A résztvevőket a rendezők nevében Dr. Kerekes Benedek kutatásszervezői főigazgató, Dr. Sikolya László, a konferenciának helyet adó Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar dékánja, a társrendezők képviseletében Dr. Soltész János rektor és Dr. Fábián Gergely dékánhelyettes köszöntötték. A plenáris ülésen tartott előadást Dr. Kocsis Miklós, a Doktoranduszok Országos Szövetségének új elnöke is, aki a szervezet tevékenységét mutatta be. A konferencián négy szekcióban összesen 54 előadás hangzott el. Karunk képviseletében két szekció vezetését Dr. Lukácskó Zsolt és Dr. Hajnal Béla főiskolai tanárok látták el. Doktori tanulmányaikat folytató kollégáink az alábbi előadásokkal képviselték karunkat: Huszti Éva: A szociometriától a network naplóig. Az egyéni kapcsolati hálók mérése. Szoboszlai Katalin: Hajléktalan nők a társadalomban. Rusinné Fedor Anita: A részmunkaidős foglalkoztatás, mint a család és munka közötti egyensúly megteremtésének egyik lehetősége. Árokszállási Andrea: A pályakép alakulása az egészségügyben. mekek és családjaik szociális segítése. Lőw Gábor: Egészségügyi szociális munkás kompetenciáinak vizsgálata, kutatási tapasztalatok. Csajbók Zoltán: Orvosi protokollok információtechnológiai reprezentációja. Takács Péter: A Kudo-Mathuria protokoll vizsgálata az AVISPA protokollellenörző rendszerben. Takács Péter – Bodnár Károly – Csajbók Zoltán – Kristóf Zsolt: Elearning rendszerek biztonsági jellemzőinek vizsgálata. Gyulai Anikó – Nagy Attila – Prof. Ádány Róza – Vokó Zoltán: A háziorvosok szerepe a méhnyakrákszűrés hatékonyságának növelésében. Dr. Lipóczki Imre: Egy akupunktúrás orvos, mint doktorandusz hallgató útkeresései és „gyötrelmei” a PhD-munkájának összeállításában. Ujváriné Siket Adrienn: A humánerőforrás helyzete, összefüggése a pályaelhagyással az egészségügyben. A konferencián elhangzott előadások anyagai a közeljövőben egy önálló tanulmánykötet formájában kerülnek kiadásra. Kétnapos regionális konferenciát szervezett március 5 és 6 között a Mozgáskorlátozottak Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Egyesülete „A foglalkoztatáspolitika múltja, jelene, jövője az Észak-Alföldi régióban” elnevezéssel. A konferencián karunk képviseletében Prof. Dr. Hajnal Béla „A fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű emberek helyzete az Észak-alföldi régióban a rendelkezésre álló sta statisztikai adatok alapján”, míg Dr. Fábián Gergely „Aktív korú, megváltozott munkaképességű nem foglalkoztatott csoportok szociálpolitikai helyzete, társadalmi megítélése” címmel tartott előadást. A női identitás” címmel került megrendezésre március 6-7 között Debrecenben a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti – Nőgyógyászati Társaság VII. kongresszusa. A konferencián karunkat Dr. Kovács János, Dr. Kiss János és Fecske Anikó (mesterszakos hallgató) képviselte, „A gyógyító tevékenységben használt kommunikációs befolyásolási technikák felmérése” című előadással. Az előadás összefoglalója megjelent a konferencia kiadványában. Március 25-én, Nyíregyházán került megrendezésre a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány regionális irodájának megnyitására és a megnyitóval egybekötött szakmai-tudományos konferenciára, amelyen karunkat Dr. Marsi Edit, főiskolai docens képviselte, „A betegjogok oktatása a felsőoktatásban” című előadásával. A XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának ülésére Pécsen 2009. április 6-8. között került sor. A konferencián az ország összes orvos- és egészségtudományi képzést folytató intézménye képviseltette magát, összesen mintegy 180 hallgató vett részt a rendezvényen. Karunkat 4 hallgató - Erdélyi Zsuzsa, Jádi Dorottya, Kiss Ágnes és Sipos Zsanett – képviselte. Szekciójában I. helyezést ért el Kiss Ágnes volt ODLA szakos hallgató „Többes immunhisztokémiai jelölés alkalmazása a prosztata carcinóma szövettani diagnosztikájában” című előadásával. Témavezetői Dr. Hargitai Zoltán adjunktus és Dr. Kovács Ilona osztályvezető főorvosok voltak. Különdíjban részesült Jádi Dorottya volt védőnő szakos hallgató „Érettnek érzi-e magát egy 18. életévét éppen betöltött fiatal felnőtt egy életre szóló döntés meghozatalára? (Vizsgálat és kérdések a művi meddővé tétel feltételei jogi szabályozásának kapcsán)” című előadásával. Témavezetője Dr. Sárváry Andrea főiskolai docens. A konferencián a zsűri munkájában karunkról Dr. Kósa Zsigmond főiskolai docens, Dr. Sárváry Attila főiskolai docens és Dr. Semsei Imre tudományos főmunkatárs, az MTA doktora vett részt. A konferencia díjkiosztóján került sor az OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciója vándorbotjának virtuális átadására az OEC karai számára, amelyek 2011-ben adnak otthont az országos rendezvénynek. Májusban került megrendezésre a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának VI. Doktorandusz konferenciája, amelyen Dr. Marsi Edit is előadást tartott „A tájékoztatás, mint alapvető betegjog – és megsértésének jogkövetkezményei” címmel. Az előadás összefoglalója megjelent a konferencia kiadványában. |