Elkészült Karunk új honlapja. Az új lap a www.de-efk.hu címen található meg.

Jelen honlapon a 2010 szeptemberéig közzétett tartalmak érhetõek el!
Nemzetközi konferenciák karunkon - 2009
Az amerikai NASW (National Association of Social Workers), a Cancercare elnevezésű szervezet és karunk közös szervezésében valósult meg „A pszichoszociális onkológia legjobb gyakorlatai” című amerikai-magyar közös konferencia november 8-9. között.
A szervezők nevében a konferencia plenáris ülését Karyn Walsh (NASW), Floyd Allen (Cancercare), valamint Dr. Fábián Gergely és Pattyán László nyitották meg. Az ülésen amerikai és magyar szakemberek tartottak előadást a pszichoszociális onkológia jellemzőiről, felkért hozzászólóként „Szakmai irányelvek szükségessége a rákbetegek szociális segítésében szociális munkás nézőpontból” címmel Pattyán László, főiskolai docens, valamint „Hospice és palliatív ellátás” címmel Dr. Ellen L. Csikai, karunk korábbi Fulbright ösztöndíjas vendégprofesszora is előadást tartott.
A konferencia résztvevői ezután szekcióüléseken vitatták meg a legjobb gyakorlatok jellemzőit, a konferencia zárásaként pedig egy hazánkra vonatkozó akciótervet fogadtak el azokról a sürgős fejlesztési területekről, amelyek segíthetik a magyarországi pszichoszociális onkológia fejlődését.  

 

Az amerikai – magyar konferencia plenáris ülésének résztvevői

Gyógytornász képzésünk 10 éves jubileuma, valamint az V. Nemzetközi Oktatói Hét keretei között került megrendezésre Debrecenben április 22-én, a Health and Illness in a Multisciplinary Approach elnevezésű nemzetközi tudományos szimpózium, amelyen a következő előadások hangzottak el:
L. Csaba Dégi: Challenges and Perspectives of Cancer Diagnosis Disclosure in Romania
Jean Szilagyi: Integration of Physiotherapy into Gerontology
Zoltán Pásztai, dr. Bogdan Radu, Erzsébet Pásztai: Study Regarding the Muscular Disequilibrium and Normalizing the Stato-Kinetic Function in 6-9 Years Old Children
Sándor Manó: Research Activity in the Laboratory of Biomechanics University of Debrecen
Judit Pálinkás: Measurement Techniques in Hyppotherapy
Katalin Mátyás-Mitruczki: Respiratory Exercises and Aerobic Endurance
Timea Bereczki: Physiotherapy in Pulmonology
Zsuzsa Erdélyi: Physical Effects of Sitting Lifestyle in the Population of University Students
Zsanett Sipos: Psychic Effects of Sitting Lifestyle in the Population of University Students
Pirjo Orell: Pilates Method in Rehabilitation
Arja Veijola: Towards Interprofessional Family Work – Development of Child Rehabilitation by Means of Action Research

Április 20-24. között került sor karunk jubileumi, V. Nemzetközi Oktatói Hetére, amelyre nyolc országból érkeztek vendégelőadók az Ápolás- és betegellátás, valamint a Szociális Munka alapszakokra és az Egészségügyi Szociális Munka mesterszakra.
Az Ápolás- és betegellátás szakos hallgatók számára külföldi vendégeink az alábbi előadásokat tartották meg:
Ebru Onler (Törökország): Nursing education in Turkey
Bokuslava Lopacinska - Katarzina Ol (Lengyelország): Methods of training in resuscitation by students
PhDr. Valéria Tóthova - PhDr. Andrea Hudackova - Bc. Veronika Svabova (Csehország): A holisztikai ápolás jellegzetességei a kínai közösségben
PhDr. Gabriella Sedlakova – PhDr. Dagmar Kalatova – Mgr. Vaclav Kocovsky (Csehország): A kínai és a vietnami beteggel történő kommunikáció alapszabályai
Kristina Anttonen (Finnország): Managering and leadership in health- and social service in Finland
Ozlem Kücükgüclü (Törökország): Problem Based Nursing Practice in Dokuz Eylul University School of Nursing
PhDr. Stefania Andrascikova - Kamila Kociova (Csehország): Multidisciplinary approach in education of midvives and physioteraphists with relationship to support and promote of the family health
Lubica Banovcinova (Szlovákia): Education in study programme physioteraphia in Faculty of Health in Prešov
A Gyógytornász szakon az Oulu-i Egyetem képviseletében Pirjo Orell és Arja Veijola, a Szociális Munka Alapszakon, valamint az Egészségügyi Szociális Munka mesterszakon pedig Prof. Dr. Brigitta Zierer (Ausztria), Prof. Herbert Bürgisser (Svájc) és Dégi L. Csaba (Románia) tartottak kurzusokat.
A nemzetközi hét kísérőrendezvénye volt a Speeding Kft. kiállítása és az a szakmai kerekasztal beszélgetés, amelynek témája a szülésznő képzés jövője volt.


 

Dr. Kalapos István dékán köszönti a Nemzetközi Hét külföldi vendégoktatóit.
 
Ma 2012. 2. 4, szombat, Ráhel napja van.

Szerver terheltség:
Látogatottsági Statisztika - Hibabejelentés
© 2012 Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar