Elkészült Karunk új honlapja. Az új lap a www.de-efk.hu címen található meg.

Jelen honlapon a 2010 szeptemberéig közzétett tartalmak érhetõek el!
Pályázat
Az Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak pályázatot hirdet 2 államilag támogatott férőhely betöltésére költségtérítéses finanszírozású képzésben résztvevő Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak Védőnő Szakirányú hallgatók számára.

A pályázók köre:

Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak Védőnő Szakirányú hallgatók, akik legalább két lezárt félévvel rendelkeznek. Egyéb feltételek:
­    A pályázó az előző két félévben félévenként legalább 4,5-es kredit indexű tanulmányi eredményt ért el.
­    Tanulmányait az előző két félévben nem szakította meg.

A pályázathoz csatolni kell a leckekönyv másolatát. Amennyiben a hallgató szociális helyzetére hivatkozik, az ezt igazoló okmányokat kell csatolni.( Kérelmet nyújthat be a költségtérítés szociális alapon történő csökkentésére az a hallgató, aki
a)    fogyatékossággal él vagy egészségi állapota miatt rászorult,
b)    árva,
c)    munkanélküli,
d)    nagycsaládos,
e)    hátrányos helyzetű (vagy halmozottan hátrányos helyzetű),
f)    ahol a családban az egy főre jutó jövedelem összege nem éri el a minimálbérösszegét.)

A támogatás időtartama: egy év

A pályázatokat Prof. Dr. Ádány Róza alapszakfelelős Asszonynak címezve a Tanszékre (Nyíregyháza, Sóstói u. 2 – 4.) kell eljuttatni 2008. október 20-ig.

A támogatásban részesülő hallgatók számára a támogatási időszakra szóló - korábban szabályszerűen befizetett költségtérítési díjat a Kar visszautalja a számlájukra.

Akik korábban hasonló témában kérelmet nyújtottak be, azoknak a kérelmét nyilvántartjuk, de a kiírás szerinti dokumentumot (leckekönyv másolat) nekik is csatolni szükséges.

Nyíregyháza, 2008. október 7.                                                    

Dr. Kósa Zsigmond
 
Ma 2012. 2. 4, szombat, Ráhel napja van.

Szerver terheltség:
Látogatottsági Statisztika - Hibabejelentés
© 2012 Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar