Idegennyelvi képzés

A főiskolai képzés beindítása óta tantervünkben szerepel a jövő igényeit szem előtt tartó nyelvoktatás. Főiskolai karunkon valamennyi hallgató számára az oklevél kiadásának egyik feltétele az alapszakok képesítési követelményében, illetve a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 62 §-a (1) alapján  középfokú ’C’ típusú nyelvvizsga letétele.
Kari Tanács 4/2009. (03.17.) sz. Határozat szerint a nyelvi képzés az alábbiak szerint folyik:

A kar a nappali tagozatos hallgatók esetén a jelenlegi 3 félévről 4 félévre emeli a kötelező (angol és német nyelven biztosított) általános nyelvoktatást heti 0+3 órában. A 4 féléves általános nyelvi képzést intézményi alapvizsga zárja. Az általános nyelvi képzés utolsó féléve a hallgatókat felkészíti az intézményi alapvizsgára. Az idegen nyelv négy félévének teljesítése kritérium követelmény. A 4. félév tantárgyi programjában szerepeltetni kell az intézményi nyelvi alapvizsga követelményeit.

Az általános nyelvoktatást a kimeneti követelményekben előírt középfokú „C” típusú nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatók, illetve azok a középfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatók vehetik igénybe térítésmentesen, akik nem német vagy angol nyelvből szereztek nyelvvizsgát.

Az általános nyelvoktatás alól mentesülnek mindazok, akik már a felvételikor rendelkeznek az adott alapszak kimeneti követelményében előírt középfokú „C” típusú nyelvvizsgával vagy az azzal egyenértékű érettségi bizonyítvánnyal vagy az első 4 félév alatt megszerzik középfokú „C” típusú nyelvvizsgát.

A 3. pontban említett angol vagy német nyelvvizsgával rendelkező hallgatók az általános nyelvi képzés kurzusait a szabadon választható tantárgyak kreditpontjainak terhére, félévenként 3 kreditért, vehetik fel.

A levelező képzésben résztvevő hallgatók számára a Nyelvi Lektorátus tájékoztatást nyújt online nyelvi anyagok elérhetőségéről és igény szerint konzultációt is szervez a hallgatók számára.

A szaknyelvi kurzus kötelező vagy kötelezően választható tantárgyként - mind nappali, mind levelező tagozaton -  2 féléven keresztül folyik, nappali tagozaton heti 0+3 órában, levelező tagozaton 0+15 óra/félév óraszámmal. A félévek 5 fokozatú gyakorlati jeggyel zárulnak, kredit értéke félévente 3 kredit.

A nappali szaknyelvi képzés előfeltétele az intézményi nyelvi záróvizsga sikeres letétele vagy középfokú „C” típusú angol vagy német nyelvvizsga. Középfokú „C” típusú angol vagy német nyelvvizsga birtokában a hallgatók korábbi félévben is felvehetik a szaknyelvet.

A szaknyelvi képzés 3 tantárgyi program szerint angol és német nyelven egészségtudományi (védőnő, ápoló, szülésznő, mentőtiszt hallgatók számára), társadalomtudományi (szociális munkás hallgatók számára) és üzleti angol (egészségügyi szervező) témában folyik.

A tantárgy specifikumából adódóan a nyelvi képzés gyakorlati órák keretében, a hallgatók tudásszintjének megfelelő csoportbontásban történik. A nyelvi ismeretek rendszerezésén túl nyelvoktatásunk célja alap-, illetve középszintű nyelvi ismeretek nyújtása, a hallgatók nyelvi készségeinek fejlesztése oly módon, hogy a 168 óra teljesítését követően átfogó nyelvtudást érhessenek el, mely jó alapul szolgál a szakirodalomban való tájékozódáshoz, valamint a nyelvvizsgák sikeres letételéhez is.

 A főiskolai kar alapszakjain – kivéve a Szociális munka alapszakot – kötelező tantárgyként szerepel a latin nyelv, amelynek keretében - a főiskola profiljának megfelelően - megismertetjük hallgatóinkat az orvosi latin alapjaival. Az orvosi latin szókincsének tanítása a nyelvtani ismeretek elsajátításával párhuzamosan történik. Az előírt gyakorlatok a fordítási készség fejlesztését, valamint az orvosi latin nyelvben való önálló eligazodást szolgálják. Kreditalapú mintatanterveink kreditpontot biztosítanak a latin nyelv számára.

 
Az oktatási feladatokat az Idegennyelvi és Egészségtudományi Szaknyelvi Lektorátusa látja el, amely 7 főállású nyelvtanárt foglalkoztat.

 

Biszkuné Orosz Tóth Ildikó – angol
Balóné Jóna Annamária
Deák Lászlóné – angol
Kovács Ilona – latin
Sivadó Márta – német
Tilki Ágnes – angol
Toldiné Bélteki Andrea – angol

Fogadó óra: csüt. 14.00-15.00

Fogadó óra: csüt. 9.30-11.00


Fogadó óra:  hétfő 10.30-11.00
Fogadó óra:  péntek 10.00-11.00



-
.
 

Ma 2010. 9. 9, csütörtök, Ádám napja van.

Szerver terheltség:
Látogatottsági Statisztika - Hibabejelentés
© 2010 Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar